Virtuális víz

caneles_Walk_in_the_Rice_FieldsA virtuális víz egy új fogalom, én is nem régen hallottam róla. Semmiképp nem hozható össze egy virtuális áruház, a virtuális szerelem, vagy a virtuális pénz fogalmaival, bár ezek is újak, és nagyjából azért virtuálisak, mert valamilyen elektronikus eszköz, vagy az internet segítségével elérhetőek és felhasználhatóak. A virtuális víz nem ezért lett virtuálisnak megjelölve.

A virtuális víz fogalmát John Anthony Allan definiálta, vettete fel, találta ki. Ezzel a fogalom bevezetésével arra hívta fel a társadalom figyelmét, hogy a víz egy alapvető érték mellett egy alapvető alkotóelem, amelyet rengeteg termék és szolgáltatás létrehozása során használunk fel. Ezáltal kifejezhetővé válik, hogy az ebédünkre elfogyasztott étel, vagy a felépített családi házunk hozzávetőleg mennyi víz felhasználásával történt meg.

Itt sem csak arra kell gondolni, hogy a levesbe beleraktuk a vizet, felforraltuk, a diszperzitet hígítottuk. Minden élő és élettelen dolog valamekkora víztartalommal rendelkezik és valamekkora vízre van szükségünk az előállításához, vagy termesztéséhez, tenyésztéséhez.

Mondhatni elég hatásvadász lett a fogalom, mennyi víz szükséges egy tyúktojás előállításához? mennyi víz szükséges a szotyola előállításához, ha a napraforgómagot elültetjük és a növekvő növényt gondozzuk, locsoljuk, a magokat a vásárló elé teszükk bármilyen csomagolási formában.

Azon kívül, hogy hatásvadász,  érthető is, amikor az iható víz mennyisége ennyire a figyelem középpontjába került, hogy mennyi víz felhasználásával áll elő egy termék, mennyi virtuális vizet tartalmaz például egy kilogram marhahús, ha figyelmebe vesszük az állat teljes életútját (lásd marhalevél :).

A témával foglalkozó WaterWiki.net publikált is ilyen számokat, persze nem pontos értékek, de arányaiban jól jelzik, az elfogyasztott termék előállítása mennyi vizet igényel.

 

Termék Felhasznált virtuális víz,  liter/1 Kg termék
Rizs 3 000
Kukorica 900
Búza 1 350
Marha 16 000

 

A fogalom valószínű bele fog kerülni a köztudatba, idővel, és részét képezni majd az előállított termékek környezet tudatos felhasználásnak, hiszen nem mindegy, mennyi az aktuálisan felhasznált víz mennyisége és mennyi az adott folymatot kiváltó - víztakarékosnak hitt - termék felhasználásának virtuális víz igénye.

Az adatok gyűjtése különféle projektekben folyik, Magyarország nem jár élen.

Comment (0) Hits: 8871

Hogyan lehet radioaktív a víz?

csomagolt_vizek_japannak2010A Japán földrengés eredményeképpen megsérült reaktorokról érkező hírekben halhatjuk, Japán egyes területei radioaktív lett a víz. Szomorú esemény az ott történtek, de mit jelent ez? Hogyan lehet radioaktív a víz? Mit is jelent az, hogy valami radioaktív? Kicsit mélyedjünk el a dolgokban. Ez kicsit komoly téma lesz, megpróbálom pontosan, aki tud, segítsen.

Minden esetre azt le kell szögeznünk, hogy Japánban sem tiszta H2O folyik a csapból, szerencsére! A folyókban, vízvezeték rendszerekben lévő víz kerül ilyenkor szennyezésre. Ha megvizsgáljuk a hidrogén és oxigén elemeket, sosem hallottunk róla, hogy radioaktívak lennének.

Mit jelen az, hogy radioaktív? Ez egy bomlási folyamatot jelöl meg, amit sokszor a felezési idővel definiálnák. Az atomerőműben felhasznált urán felezési idejét felhasználva szabadul fel energia. Itt megjegyezném, hogy ezt az energiát a newtoni módszerekkel alakítjuk át ma is használható energiává, a vizet felmelegíti, az pedig gépeket hajt meg. A gépek generálják az áramot, ami transzformációk során szállításra kerül a fogyasztók felé. Hát ebben a folyamatban nem használtuk még ki molekuláris ismereteinket, akár szénnel is előállíthatnánk ezt a gőzt, ami a gépeket meghajtja. Mindegy.

jodosvizA baleset úgy következhet be, hogy akár a fejlesztett gőz, akár a folyamatban résztvevő elemek hűtésére használt gőz radioaktív sugárzást kap és mint közvetítő elem nem egy radioaktív  hulladéktározóba, hanem a szabadba kerül. Innen megint jön newton és a gravitáció miatt mélyebb területekre, majd további vizekbe kerül.

Tud-e a H2O bomlani? Az elemeknél értelmezett a radioaktív bomlás. A nagy melegben elvileg elemeire, vagy más vegyületekre bomolhat.

A Hidrogén bomlása nem túl valószínű, hisz a természetben előforduló leggyakoribb izotópja 1 protonból és elektronból áll. Valljuk be, ebből radioaktivitás nem lesz. Ismertek további izotópjai is, ami ezrelékes előfordulással a deutérium és a trícium. A deutérium tartalmaz még egy neutront, stabil elem. A  trícium valóban radioaktív, felezési ideje 12 év, 2 neutronja van, így héliummá alakul. Itt nem szabadul fel jelentős energia.

Az Oxigénnek három ismert izotópja van, ezek mind stabilak.

A H2O radioaktív bomlása vakvágány. Nem is vártuk tőle sokat. Azonban amit a víz visz magával, azok az elemek már elindulhatnak egy nagyobb energia hatására. Ilyen, és a legfontosabb a jód. A jód a legtöbb helyen oldott állapotban jelen van a vizekben, ha kis mértékben is, így az ivóvízben is. A jód nagyon fontos ásványi anyag az emberi szervezet számára, ahol jelentéktelen mennyiségű van a vízben jódozott só forgalmazásával kerülik el a tömeges betegségeket.

japan_tulelo_csomag2010Japánban is a jód bomlása indult meg  a vízben. A jódnak 37 izotópjából csak 1 stabil, a többi radioaktív. A leggyorsabban bomló felezési ideje kb. 8 nap. Leginkább akkor veszélyes a radioaktív jód, ha a szervezet eltárolja azt. Köztudott, hogy a pajzsmirigynek van rá szüksége, és neki van egy ilyen tároló funkciója.

Valószínű, hogy azért indultak meg a jód mérgezéssel kapcsolatos hírek és információk, mert jól bevált módszer lehet, ha az ember telíti a pajzsmirigyét nem káros jóddal, utána a többi, akár radioaktív jódot nem szívja fel a szervezet, azonnal távozik, így nem tudja káros hatását folyamatosan kifejteni a radioaktív jódot tartalmazó víz.

Hogy a radioaktív víz fogyasztása mennyire káros, az a szennyezés mértékétől függ. Az egri Török fürdőben bárki élvezheti a radioaktív víz jótékony hatását. A Japánban történt  események után folyamatosan mérik a víz radioaktivitását, az eddigi hírek szerint nem éri el a  az anyagbomlás mértéke a törvényben megszabott határértéket - ez gondolom senkit nem nyugtat meg.

Comment (0) Hits: 1348

Leesett az Urimat a goldban

urimat_szerelesNo, nem leesett, de leszerelték. Tavaly két új Urimat vízmenetes pissoiret tettek fel a Gold Crown sport részlegének férfi wécéjébe. Az Urimat úgy hirdeti magát, hogy takarékos, vízmentes, újabban díjnyertes.

Mi is kell ahhoz, hogy egy szaniter víz nélkül működjön? Ugye a bele kerülő folyadéknak le kell mennie a csatornába, mindnek, nem maradhat az edényben semmi, valamint a csatornából nem jöhet vissza semmi, se bűz, se patkány, se rovarok. Ez utóbbit egy szagelzáró betét oldja meg.

Na azért ez nekem eddig nem tűnt tökéletesnek. Szag az jön az edényből, nem csak a csatornából, valamint nem csak folyadék szokott belekerülni. Nekem nagyon nem tetszik ez a fejlesztés.

Hogy a Goldban miért cserélték vissza a régi vizes megoldásra, nem tudjuk. De a referenciák között az Urimat honlapján még fent vannak.

Comment (0) Hits: 5872

Mosogatógép otthonra

by HuPBeüzemeltük életünk első mosogatógépét! Ez is a konyhafelújítás része volt, mindenképp ajánlott, ha felújítás van, akkor előtte ezt is mérlegeni, eldönteni, hogy a közeljövőben szükség lehet-e ilyen berendezésre.

Ez egy tipikus olyan berendezés, ami kényelmi szolgáltatást nyújt, mint például a mosógép. A belépő kategóriák már olcsón elérhetőek, és onnan a határ a csillagos ég. Egy berendezés megvétele mellett szól, hogy jelentősen csökkenthető vele a víz felhasználása, valamint egy kb. egy órás programmal jelentős szennyes edény tisztítható meg. Kisebb háztartásoknak ajánlott funkció a félprogram, hogy ne álljanak a szennyes edények egy hétig a gépben.

A gép beüzemelése felhívta figyelmemet a víz lágyíására. Jelen esetben azért van erre szükség, hogy a magasabb hőfokon történő tisztitás után a vízkő ne maradjon az edényeken. A víz keménységének beállítására egy só keverék használatos, ezt bámelyik háztartási boltban, supermarketben be lehet szerezni.

A só adagolási a helyi víz keménysége alapján állítható be. Ehhez csodás táblázatot csatolt a gép gyártója. az én Siemens készülékem esetén ez négy fokozatot jelöl. A víz keméynsége dh-fok, fH-fok, Clarke-fok, mmol/l egységekben van megadva, gondolom bíztak benne, hogy valamelyik egységre kiszámítva az adatok elérhetőek lesznek.

Az információk beszerzésére a Fővárosi Vízművek honlapja alkalmas, nálunk ez a szolgáltató. Érdeems figyelni az általuk használt mértékegységekre: mg/l, nk. Elsőre egáltalán nem tűnik hasznosnak az információ, egy az egyben laikus számára nem feletethetőek meg az értékek. Így további kutakodásra van szükség. Számomra hasznos volt az inAqua.hu mértékegység táblázata, ahol már kis asszociációval összevethetőek az értékek.

M ez alapján a nk - német kemyénségi fokot a dh-foknak értlemeztük.

Comment (0) Hits: 1080

Válts zuhanyra

by Jena KennedyBefejeződött lakásunk felújítása. Egyik legnagyobb átépítés a fürdőszobában történt meg. A régi öntöttvas kád a méhbe került és egy zuhanyfülker került a helyére. A zuhanypanel kiválasztása takarékossági szempontok alapján került kiválasztása. A panelhez nagy fejű esőztető tartozik, valamint egy ksiebb felxibilis zuhanyfej. Mindkettő nagyon hasznos, minden igényt kielégít.

Lakótelepi lakásról lévén szó a helyiség mérete nem túl nagy, 160x160cm. Így egy sokkal kisebb csap került beszerelésre, ugyancsak a külön tekergethető hideg-meleg csap helyett keverésés változatban. Így csak egy mozdulat és használható a víz "égési és fagyási" sérülések nélkül, nem kell folyamatosan folyatni a vízet a hőfok beállítása során sem.

Comment (0) Hits: 754