Hétvégén vidéken jártunk. A Nemzetközi Duna Nap – 2004 óta ünnepeljük június 29-én, a Nemzetközi Duna Védelmi Egyezmény (1994. június 29.) aláírásának évfordulóján - alkalmából a helyi vízisport egyesület programokat szervezett, ott volt a helyünk. Igazi családi kikapcsolódásnak ígérkezett.

dunnap kiírás

A helyi vízisport egyesület logója.                       fotó: wizesblog

A helyszín természetesen a Duna-part. A lábatlani hajókikötő melletti területen déltől kezdődött el a rendezvény. Minden program ingyenes volt.

Megnyílt a kézművesek utcája (dekoráció-készítés, gyöngyfűzés, …) és a játszópark. Ez utóbbiban rengeteg játék, elsősorban gyerekeknek: minigolf, horgászás, óriáspuzzle, ugrálóvár, célbadobás, de például a billegető, asztali teke, sajtlabirintus elnevezésű ügyességi (részben népi) fajátékokat és a gólyalábat a felnőttek is bátran kipróbálhatták.

A mentőgyűrű hajító valamint horgonydobó versenyek folyamatosan zajlottak. Volt lovaglási lehetőség és szekéren is lehetett utazni. Egy 10-12 fős motorcsónak pedig közel húsz perces utazásra is elvitte az érdeklődőket. Mentőmellény is járt.

A Lábatlani Sirályok Vizisport Egyesület rendelkezésre bocsátott egy kajak ergométert, amin bárki kipróbálhatta a kajakozást a szárazföldön. Az eszközhöz egy apró mérőt is csatlakoztathattunk, ami mutatta a húzások erejét és a csapásszámot. Kicsit ráérezhettünk a kajakozás ízére. Megjegyzem, nem olyan könnyű sport J

dunanap kajak

A kajak ergométer használat közben.                fotó: wizesblog

De a lényeg mégiscsak a sárkányhajó-evező verseny volt délután 2 órától: a IV. Lábatlani Sirály Sárkányhajó Kupa.

A csapatoknak előre kellett/lehetett nevezni, min. 16, max. 20 fővel + egy dobossal. A kormányost és a felszerelést az egyesület biztosította. Előre egy próbaevezést is kérhettek a nevezők, hogy ne élesben szembesüljenek először a sárkányhajózással.

Szép számmal akadtak jelentkezők, általános iskolás osztályok valamint az idősebb generációból való lakosok, szülők, baráti társaságok és munkatársak. Jó néhány csapat összejött, lelkes szurkolótáborral. Az eredményhirdetésre, kupa átadásra este 8 óra után került sor.

dunanap cél

Sárkányhajók a célvonalban.                        fotó: wizesblog

A rendezvény idején egy büfé és egy hot-dog árus üzemelt, volt kemencés kenyérlángos, valamint eszméletlen finom neszmélyi rétest lehetett venni. Napközben egy kis színpadon zenekarok léptek fel, különböző feldolgozásokat játszottak.

Jó kis szombati program volt, elsősorban gyerekes családoknak. Több hasonló program kellene, és nemcsak itt. Közösség-kovácsoláshoz elengedhetetlen. Egyetlen hátrányként talán a mosdó állapotát említenénk, az néhány óra után eléggé lepusztult...

 

Leave your comments

Post comment as a guest

0
Your comments are subjected to administrator's moderation.
  • No comments found