Aquarius szénsavas ásványvíz

aquarius

Mostanában nincs szerencsénk, nem kóstolunk finom szénsavas ásványvizet. Mostani választottunk sem ínyünkre való, frissen kiöntve is olyan, mintha már egy ideje a pohárban állna.

Ez alacsony szénsavtartalmából (min. 4 mg/l) persze előre sejthető. Az albertirsai Aquarius kútból felhozott természetes ásványvízhez itt is utólag adják hozzá a szénsavat, mint ahogy ez a többi hazai víz esetében is jellemző. A víznek kissé sós utóíze is van.

Össz oldott ásványianyag tartalma alacsony (466 mg/l), Na tartalma lehetne kicsit kevesebb (53 mg/l). Rendszeres fogyasztásra ajánlható.

Címkéje egyszerű és a gyártó (Aquarius-Aqua Kft.) korrekt elérhetőségeivel feliratozott. Palackja könnyített súlyú, feliratozásán külön kiemelik, hogy részben újrahasznosított műanyagból készül. Hasonló környezetbarát cégfilozófiára lenne mindenhol szükség! (Sajnos ez nem minden gyártónál van így, pedig az elhasznált PET palackok óriási szeméthegyeket alkotnak. Csak egy adat, példának okáért: csak Magyarországon minden évben több mint 1 milliárd liter víz kerül palackozásra!)

Fél literes kiszerelésben 59 Ft-ért vettem egy kis boltban. A CBA-ban is kapható, ott saját forgalmazásban, CBA Aquarius néven.

Az ásványvíz részletes összetételeét megtaláljátok táblázatunkban.

 

Comment (0) Hits: 1180

Égszínkék (Saguaro) Zafír?

zafir

A Lidl polcain elérhető ásványvizet a lajosmizsei Zafír kútból palackozzák. Olcsósága (2 literes kiszerelése 60-70 Ft között volt) számomra nem sok jót ígér, és valóban, nem is voltam elégedett. Napok óta alig fogy.

Íze a kissé állott, egy napja kitöltött ásványvizet idézte számomra, valami apró utóízzel, amit beazonosítani nem sikerült.

A palackozó, forgalmazó neve sehol sem szerepel a palackon, csak kikövetkeztetni tudom, hogy valószínűleg a Magyarvíz Kft. (Korábban két terméküket is teszteltük már.) Ugyan a honlapjukon szerepeltetett Zafír elnevezésű víz palackja más jellegű, de a víznyerőhely ugyanaz, valamint a víz összetétele is stimmel. A különbséget mégis az adhatja, hogy a Saguaro elnevezéssel pluszban ellátott palackos víz forgalmazása kizárólagosan csak a Lidl-ben történik, a Kft. ezt csak ide palackozza.

A Saguaro neve alatt futó Zafír egyébként minden bizonnyal megegyezik a korábban Aquitas Zafír néven futó ásványvízzel. Legalábbis minden jel erre mutat. Ez csak annak érdekes információ, aki emlékszik a 2014. nyarán, valamint a 2012. elején a boltok polcairól visszahívott szennyezett vizek listájára. A két márka mindkét esetben felbukkant.

Ásványianyag-összetétele kiegyensúlyozott, összes oldott ásványianyag tartalma kedvező a mindennapi fogyasztáshoz: 545 mg/l. A palackon nem szerepeltetik a Na tartalmat - ami pedig fontos információ az egyes betegségben szenvedőknek -, de a Magyarvíz Kft. honlapjáról ez kileshető: 32 mg/l.

A víz részletes összetételét megtaláljátok szokásos táblázatunkban.

Comment (0) Hits: 2074

Pannon-Aqua

pannonaqua

A Pannon-Aqua természetes szénsavmentes ásványvizet a Hatvan melletti Csány községnél hozzák fel a mélyből (Pannon-Aqua kút 1.). A csányi dinnye híres, ez a víz pedig mondhatnánk, hogy hírhedt. 2011-ben és 2014 nyarán is voltak problémák ezzel az ásványvízzel, visszahívták őket előbbi esetben a coliform baktérium jelenléte, majd pedig amiatt, hogy a nitrition koncentráció, valamint a Pseudomonas aeruginosa baktérium jelenléte meghaladta az engedélyezett határértéket bizonyos lejáratú palackos vizekben.

Érdekesség, hogy a fogyasztók megnyugtatásának szándékával mára már feltüntették a palack címkéjén, hogy a német SGS Institut Fresenius GmbH független laboratórium által ellenőrzött terméket tartunk a kezünkben.

Íze furcsa, sós, és olyan érzésem van, mintha állt volna pár órát egy enyhén dúsított víz a fogyasztás előtt. (Sziszegett is a palack nyitáskor.) Nekem ez nagyon nem jött be, de azért valahogy csak el fog fogyni :)

Összes oldott ásványianyag tartalma közepes: 611 mg/l. Minimális jód tartalma (0,04 mg/l) hasznos lehet hazánkban. Nátrium tartalma (30,7 mg/l) viszont kissé magas, ezért magas vérnyomással küzdők ne fogyasszák rendszeresen.

Másfél literes kiszerelésben 45 Ft-ért vettem egy kis boltban. Ez az abszolút olcsó kategória, és meg is lepődtem, amikor utólag megnéztem az árát. (A boltban nem figyeltem ezt, és előbb kóstoltam itthon, minthogy megnéztem volna a blokkot, így ez a tény nem befolyásolta az iménti véleményemet.)

Az ásványvíz honlapját egyszerűen nem találom. A sok helyütt (cégadatbázisok, Csány község honlapja) feltüntetett www.pannonaqua.hu nem létező weboldal. A címke szerint, a gyártó Aqua-Pet Kft. online elérhetőségét sem találom. Ez nem túl bizalomgerjesztő.

Az ásványvíz részletes összetételét megtaláljátok táblázatunkban.

 

Comment (0) Hits: 2671

AVE ásványvíz

ave

Nem tudom, hogy honnan ered az ásványvíz elnevezése. Olyan, mintha előre köszönne. Amikor megláttam a közeli kisbolt polcán, rögtön beugrott, hogy 'Ave Ceasar' (Üdvözlégy Cézár - latin).

79 Ft-ért vettem a 1,5 literes kiszerelést, azaz az olcsóbb vizek közül való.

Teljesen közömbös íze van, lehűtve egész jó szomjoltó. Szénsavas változata EAUSCAR nyertes volt 2005-ben. Citromos ízesítésben is kapható.

A debreceni K-2406 OKK sz. AVE-kútból való. Helyben palackozzák.

A gyártó honlapja egyszerű, de viszonylag informatív.

Kedvező - azaz alacsony: 521 mg/l - az ásványianyag összetétele , bár Na tartalma (34mg/l) lehetne kicsit kevesebb. Rendszeres fogyasztásra is ajánjuk, de ha magas vérnyomással küzdünk, inkább másik vizet válasszunk, vagy felváltva igyuk. Részletes ásványianyag összetételét megtaláljátok táblázatunkban.

Comment (0) Hits: 1634

Víz, ahol megérint a kékség – Solán De Cabras

solandecabras

Erre a kis palackos, spanyol forrásvízre a CBA polcain találtam. Drága kategóriájú ásványvíz, másfél literje 499 Ft-ba kerül, de tény, hogy kinézete csábító. Masszív, téglalap formája, sötét(kék pet) palackja, benne dombornyomásos ikonnal, whiskys üveget idéz. Én 0,33 literes kiszerelésben vettem, 209 Ft-ért. Ez az üveg is kitűnik a többi víz közül.

Alacsony oldott ásványianyag tartalmú, csekély, 5,1 mg/l nátrium értékkel, így akár a sószegény diétán élők – azaz magas vérnyomással küszködők – is bátran fogyaszthatják rendszeresen.

Az ásványvíz a Solán de Cabras völgyben az El Rebollar hegy lábánál eredő forrásából való. 1790 óta jegyzik és a 20. század elejétől palackozzák.

Honlapja többnyelvű, jól szerkesztett. A forrásvíz történetétől kezdve, a vízfogyasztás jelentőségéig sok mindennel foglalkozik. Még receptötleteket is ad. Csecsemőknek forralás nélkül is ajánlják.

Pohárba öntve a tipikusan íztelen vizek közé tartozik, de kellemes inni, jó szomjoltó.

Összetételét megtaláljátok táblázatunkban.

Comment (0) Hits: 3900

Emese a Szentkirályitól: olcsó és jó

emese

Az Emese ásványvíz annak a célközönségnek készült elsősorban, akik az alacsonyabb árfekvésű vizeket kedvelik. Másfél literes kiszerelésben, 85 Ft-ért szereztem be. Az alacsonyabb árfekvés azonban nem minőségi eltérést mutat, hiszen az Emese is a Szentkirályi termékcsoport tagja. A Szentkirályi ásványvizet azonban mélyebb rétegekből emeli ki a gyártó, emellett sokat nyom a latban, hogy a két termék reklámköltsége között óriási eltérés van.

Palackja ugyanolyan formájú, mint a Szentkirályié. A feliratozás és a dizájn is hasonló.

Az Emese ásványvíz összetételében közeli rokonságot mutat a Szentkirályi ásványvízzel: csak hajszálnyit tér el egy-egy ásványi anyag érték. Vastalanított, nincs kimutatható nitrát és nitrit a vizében. Összes oldott ásványi anyag tartalma viszonylag alacsony, a palack szerint 480 mg/l (hivatalos honlapjuk ezzel szemben 560 mg/l-t ír). És mivel nátrium tartalma is alacsony: 19 mg/l (honlapon: 37 mg/l), ezért joggal sorolhatjuk az Emesét is azok közé a vizek közé, amit napi szinten bátran, korlátlanul fogyaszthatunk.

Nálam szomjoltó hatása miatt nyerő volt a víz. Ízét kissé édeskésnek éreztem, utóíze nem volt. Csak ajánlani tudom.

A víz összetételét megtaláljátok szokásos táblázatunkban.

 

 

Comment (0) Hits: 2059