A babavízre külön iparág épült az utóbbi évtizedben. Vannak kedvelői és ellenzői. Mindkét tábor igen népes, így erre a kérdéskörre most nem térünk ki.

Az viszont tény, hogy védőnői és orvosi ajánlás, hogy a baba legalább fél - de inkább egy - éves koráig ne kapjon (azaz ne igyon, vagy tápszerbe, tejpépbe keverve ne kapjon) sima csapvizet: az csak felforralás után adható, vagy használjunk babavizet. (Vigyázat, a babavizek egy részét is fel kell külön forralni!)

Kezdjük talán azzal, hogy mitől is babavíz a víz: ezeket a vizeket elkülönített üzemrészben, szigorú minőségbiztosítási előírások mellett kezelik, palackozzák. Emellett lényeges tulajdonságuk, hogy alacsony vagy nem kimutatható a nitrát és nitrit tartalmuk. (Míg a sima csapvíz forralása nem szűri ki az említett elemeket, csupán a mikroorganizmusokat tudjuk velük kiirtani a vízből.) Minden babavízre – és a legtöbb szénsavmentes ásványvízre is - jellemző még, hogy enyhén lúgos kémhatásúak (pH: 7,2 – 7,8 között van).

A hazai babavizek piaca elég gazdag, kedvünkre válogathatunk a márkák között, pénztárcánk függvényében. Általánosságban mindenesetre elmondható, hogy a babavizek drágábbak, mint a normál ásványvizek. Ezt egyrészt speciálisabb előállításuknak köszönhetjük, másrészt pedig annak, hogy a külön marketinget is velünk fizettetik meg. És persze a gyártó számításba veszi azt is, hogy szülőként az ember sok mindent megad gyermekének.

Mi itt most hat ismert márkát hasonlítunk össze különböző szempontok alapján. Vizsgált vizeink: Baby Bruin Baba forrásvíz, Szentkirályi Baba természetes ásványvíz, Jana Baby természetes ásványvíz, Hipp Bébivíz, Vivien Mindent a Babának természetes ásványvíz és Óbudai Gyémánt természetes ásványvíz.

babavízteszt

Elsőre feltűnhet, hogy a megnevezések között szerepel forrásvíz, természetes ásványvíz és bébivíz (itt ivóvizet jelent) is. Azt, hogy milyen tulajdonságú „terméket” nevezhetünk így, és ezek hogyan feliratozhatóak és palackozhatóak, megtaláljuk ebben a rendeletben.

Íz

Nagy meglepetést nem okozott, nem is számítottunk másra: mindegyik babavíz ízvilága teljesen semleges, utóízmentes. Kicsit sem szénsavas, pezsgő beütésűek.

Palack

Mostanában jellemző a PET palackok elvékonyodása. A legvékonyabbnak az Óbudai Gyémántot és a Baby Bruint találtuk. A többi pillepalack masszívabb szerkezetű.

Környezetvédelmi szempontokat is néztünk. Elszomorító, hogy a vizsgált termékeknek csupán a felén szerepelt a logó, miszerint újrahasznosított anyagból készült. Ezek: a Jana, Szentkirályi és Baby Bruin. Ezek csomagolásán a címke szintén műanyag, így tökéletesek a szelektív hulladékgyűjtésre. A maradék három víz esetében a címke papírból készül. Persze mi így is bedobjuk a műanyagos gyűjtőedénybe, de azért ez így nem tökéletes.

A küllemet is ide vettük. A babavizek másfél, egy és fél literes kiszerelésben kaphatóak. Jellemzően egy baba vagy anya-baba fotó található az üvegen. Számunkra legdizájnosabb a Szentkirályi egy literes palackja, de érdekes a dundi, másfél literes Hipp is.

Ásványi anyag összetevők

A vizsgált vizek közül a Baby Bruin-nak a legalacsonyabb az összes oldott ásványi anyag tartalma (216,2 mg/l), míg a legmagasabb az Óbudai Gyémánté (687 mg/l). (A Hipp Bébivíz összes ásványi anyag tartalmát nem tüntették fel sem a palackon, sem a honlapon, így azt nem tudni.)

Jellemző az alacsony nátrium tartalom, és mivel ennek értéke majdnem az összes vizsgált esetben 20 mg/l alatti, ezért ezek a vizek alkalmasak Na szegény diétához is. Legalacsonyabb Na tartalmú a Baby Bruin (1,25 mg/l), a Jana Baby (1,8 mg/l) és a Hipp Bébivíz (2 mg/l), a legmagasabb a Szentkirályi (21 mg/l).

Azért ezt még kiemeljük: forralás nélkül használhatóak (ugyan, csak a felbontás után 24 órán belül): a Baby Bruin, Hipp Bébivíz, Jana Baby, Szentkirályi Baba.

Víznyerőhely

A Szentkirályit (Szentkirály), a Vivient (Bicske) és az Óbudai Gyémántot (Budapest) hazai kutakból nyerik. A Jana ásványvíz a horvát Sveta Jana forrásból való, a Baby Bruin a lengyel Ruda Huta forrásból. A Hipp Bébivíz speciálisan kezelt ivóvíz.

Gyártó honlapja

A legtöbb weboldal jól áttekinthetőnek és informatívnak bizonyult. A Viviené visszafogottabb, az Óbudai Gyémánté nagyon egyszerű, de a Hippé igazán jól struktúrált– ez utóbbinál viszont negatívan hatott, hogy míg a jelenlegi szabályozások miatt a palackra csak ivóvíz megjelölést használhatnak, a honlapon forrásvízként emlegették a bébivizet. A Szentkirályi honlapja pedig szerintünk túl van bonyolítva.

A legjobb helyen a Jana honlapja végzett: nagyon profi, mutatós munka. A legkevésbé a Baby Bruin tetszett: itt gyakorlatilag csak egy webáruház típusú honlapot találtunk.

Ár

A termékek egy literre számított fajlagos árát néztük a könnyebb összehasonlíthatóság érdekében. Csökkenő sorrendben: a Hipp Bébivíz 266 Ft, a Jana Baby 199 Ft, a Baby Bruin 139 Ft, a Szentkirályi Baba 139 Ft, a Vivien 79 Ft és az Óbudai Gyémánt 66 Ft-ért szerezhető be.

Pontozás

A fenti hat kategóriában pontoztuk a vizsgált babavizeket. A legjobban szereplő márka kategóriánként 10 pontot, a legrosszabbul teljesítő 1 pontot kapott. Az íz osztályozásánál 10 pontot adtunk minden indulónak, mert különbséget tenni köztük lehetetlen volt J

Ezek alapján az abszolút befutó a Szentkirályi Baba természetes ásványvíz. A két dobogósunk a Vivien Mindent a Babának természetes ásványvíz és a Jana Baby természetes ásványvíz lett. Legnagyobb meglepetésre a vizsgált szempontok alapján, az utolsó helyen a Hipp Bébivíz végzett. Megjegyzem, toronymagasan a legdrágább víz mind közül…

TERMÉK

ÍZ

PALACK

ÁSV.ÖSSZ.

VÍZNYERŐHELY

HONLAP

ÁR

ÖSSZESEN

HIPP BÉBIVÍZ

10

7

3

1

5

1

27

JANA BABY

10

7

8

3

10

3

41

BABY BRUIN

10

6

10

3

1

5

35

SZENTKIRÁLYI BABA

10

10

6

10

5

5

46

VIVIEN

10

5

3

10

6

9

43

ÓBUDAI GYÉMÁNT

10

1

1

10

3

10

35

 A pontozás kizárólag egyéni szempontok alapján, szubjektíven történt!

 

Ezek után tényleg döntse el mindenki, hogy babavizet vagy forralt, esetleg szűrt ÉS forralt vizet használ kisgyermekénél. Bízunk benne, hogy segítettünk valamit!

A felsorolt vizek ásványi anyag összetételét megtaláljátok táblázatunkban.

Leave your comments

Post comment as a guest

0
Your comments are subjected to administrator's moderation.

People in this conversation

  • Guest - Ippia

    Az en vedonom nem eroltette soha az ivoviz forralasat. Szerinte egeszseges babanak nyugodtan adhatok sima ivovizet 6 honapos kora elott. Nekem a "babaviz" inkabb csak marketingfogas.

  • Guest - anyukaapuka

    JANA babavizet ne itassa a gyerekével senki sem FLUORID tartalma miatt!!!

    from Budapest, Hungary