A Szala menti tanösvény

DSC_0026_kAz idei napos ősz talán legnaposabb hétvégéjét az Őrségben töltöttük. A túrát megint-csak az Equinox csapata szervezte. Remek szállásunk az őriszentpéteri Kutatóházban volt.

Az Őrség sokak által kedvelt turistacélpont. Igazi kiránduló, bicikliző hely. A természet értékein felül az őrségi szerek meglátogatása is tartalmas program az idelátogatóknak.

A hétvége borozós estéje után másnap egy rövid túrát tettünk a közeli Szalafőre. De nem akármilyen útvonalon! A Szala folyó medre mellett vezető tanösvényt jártuk be, mi a leglassúbb tempóban, hiszen babát várunk, ez egy kellemes, 4km hosszút séta.

szala patak hidszala patak

A Szala a Zala folyó forrása. Igazi hozama a tavaszi áradások után lehet, így a nyár után csobogó vizet nem találtunk benne.

A tanösvény folyamatosan ki van táblázva. Az érdeklődők elolvashatják a táj kialakulását, megismerhetik jellegzetes növényeit, állatvilágát.

A mederpart javarészt sík terep, a patakmedertől kicsit eltávolodva egy-két kisebb emelkedővel találkozhatunk. A patakon végig fából készült kis hidak vezetnek át minket.

szala meder

A Keserűszertől eltávolodva, egészen az Alsószerig több száz szürke-marhából álló csordát csodálhatunk meg, akik békésen töltik el egész napjuk az őrség zamatos legelőin. Messziről hallatszik a friss fű szakadatlan tépése, mintha nagyipari legelés folyna.

szurkemarha

Szalafő előtt egy focipálya és tuti játszótér nyújt pihenést, vagy kikapcsolódást. Innen már nincs túl messze a Falumúzeum, mindenképp érdemes megnézni...

Comment (0) Hits: 1871

Trieszt - hatalmas kikötő, hatalmas hajókkal

Talán Trieszt is pont olyan város, ahol mindig süt a nap! :)

Nyári látogatásunkkor rekkenő hőség volt, ennek ellenére végigsétáltunk az árnyékos korzó melletti napos tengerparton. A belvárosi szakasz pompás kikötő, pompás látvánnyal és hajókkal.

trieszt_dokk

A kikötőben

Az alábbi képen látható Musashit csodáltuk meg közelebbről. A hajó vadonat újnak tűnt, de a googléban keresgélés után kiderült, hogy 2010-ben építettek. Na ez az egy év sem látszott meg rajta. Az adatok alapján 2000 tonnás, 88 méter hosszú, amit én szemre 100-nak saccoltam, és 14 méter magas. Ez roppant magasság, egy fél 10 emeletes ház, és odasétálsz mellé és csak nézed felfelé, még feljebb és szemedbe süt a nap...

musashi_orr

A hajócskán két másik kis motoros csónakocska volt a fedélzeten. Ezek olykor a vízbe kerülhetnek, mert egy kosárlabda pályát foglaltak el. A hajó végében szépen kialakított stég, ez jó lehet napozni, fürdőzni, hajóra szállni. A zászlója Kajmán szigeteki.

musashi_fenek

De nézzük a hajó elejét is. A fedélzeten senkit sem láttuk, meg is fordult benne, csodás lenne felosonni rá, akár Abramovicsé,akár nem, de eltántorított a sok itthon térfigyelőnek hívott kamera. Érdemes a képen még a vasmacskát megfigyelni, méretes darab.

musashi_oldal

Mi van még Triesztben a hajókon kívül?

Dombok, lépcsők, terek, kávézók, éttermek, templomok... Na meg egy kis öböl, inkább amolyan tengerre kijáró csatorna, ami mentén kis kiülős helyek nyíltak, érdemes kipróbálni, sziesztázni.

trieszt_szobor

trieszt_csatorna

Fent a várban egy hatalmas sirály uralja a terepet. A vendéglátók örömére mindent felfal és összetör, amit a várfalon időző vendégek meghagynak tányérjaikban, és a várfal végigjárókat szemmel tartja, követi. Inkább nem etettük meg...

trieszt_siraly_falatoziktrieszt_siraly

Comment (0) Hits: 2078

Piran és kikötője

A legszebb szlovén tengerparti város, azt írja az útikalauz. Piran valóban csodás hely, minden Szlovéniába ellátogatónak ajánljuk egy nyugodt napot itt eltölteni.

Hegyekből a tengerpartra

Korábbi cikkemben írtam, hogy a szlovén hegyekben eltöltött napok maga a pihenés. Senki nem rohan, nincs dudálás, előzgetés, bringázni nagyon jó.

Nos ahogy közeledünk Szlovénia tengerpartja felé, úgy nő a nyüzsgés. Egyre türelmetlenebben a külföldi turisták, nyomják a gázpedált az autópályán, kis autóutakon. Kisebb-nagyobb dugók alakulnak ki nagyobb kereszteződésekhez érve. Mindenki ott parkol, ahol csak tud, padkán, füvön, kapubejáróban.

Sajnos a hegyi nyugalom rohanásba csap át. Ennek az oka nem az, hogy a szlovén tengerpart igen kicsi. Mármint mondjuk a horvát, vagy göröghöz hasonlítva. Nem kel azt gondolnunk, hogy egész Szlovénia bezsúfolódik pár kilométer strandszakaszra minden nyáron.

A szlovén tengerpart igen drága! Mi elég későn kezdtük e a szállásainkat lefoglalni. A tengerparti olcsó szállások hamar elfogytak. Egy három csillagos hotelben szálltunk meg Strunjanban, az itteni árak 70 euro/fő/éjszaka. Görögországban ennek feléért már egy apartmant, vagy szobát adnak. Az étel, ital, sör is hasonló árszínvonalon van. Az ebédet igazából két főre 30 euróból tudjuk megoldani éttermekben.

piran_biciklipiran_hajo

Biciklivel, hajóval, repülővel

A szlovén tengerpart mindenkié. A hotelekben itt is bérelhetünk biciklit ingyen. Mi is így tettük és tekertünk be Strunjánból Piránba egy kb. 5 kilométeres szakaszon. Sajnos ez az 5km nem egy fél órás túra. Délben indultunk és 2 óra alatt sikerült megtenni nemcsak a meleg miatt, inkább azért, mert jó pár hegyen keresztül kellett átvágni, gyönyörű panorámával, amihez meg is álltunk fotózni. Sajnos a tengerpart mentén nincs sétaút, se bringaút, se autóút.

Az olasz nyaralók persze mindezt kellemes szellős hajóúton is megtehetik. Strunjanban sem kevés a kikötőben álló hajók száma, mindez Piran, vagy akár Portoroz kikötőiben tízszeres. A hajók csak suhannak, vagy éppen kidobják a vasmacskát és már ugrálnak is be a vízbe a fürdőzők.

Ákos persze Tökölről indult egy Tököl – Portoroz – Venezia – Portoroz – Tököl tour-ra kisrepülőjével. Hát a képeket nézve ez is egy élmény lehetett. Olykor izzasztó, ha te vezeted a gépet, és bámulatos a látvágny az égből. Most elősször eredeti, nem katalógus légi képek Ákostól, Piranról.

maroyakors_piranvarfalmaroyakos_pirankikoto

A kikötő

A biciklit letéve az embernek az első álma egy jó fagyi lehet! Ezt meg is kapja Piran főteréhez közel a tenger parton. A kis utcákban és sikátorokban zötyögés után jól esik átnyargalni a főtéren, és a tengerparton megcsodálni a sok hajócsodát. A hajók pedig jönnek-mennek. Kis boltok kínálnak portékákat, strandolók és kirándulók várnak a helyi busz következő fordulójára.

piran_csonakokpiran_kikoto_city

A strand

A város magaslatai innen jól látszódnak, észak felé tekerünk, majd sétálunk a pirani korzón, ahol éttermek sokasodnak. A hullámtörő köveken törülközők száradnak, napfürdőzők henyélnek. Itt kérem szabad a strand! Egy szimpatikusnak tűnő étteremnél állunk meg egy ebédre, van árnyék, de sajnos leves nincs, pompás hal van, félig átsült csirke, búvárok gyakorolnak merülést, mókás nézni a mozdulataikat és hatalmas a számla, az egész nyaralás legdrágábbika.

piran_korzopiran_sello

Panoráma a városfalról

A Szent György-templomhoz kapaszkodunk fel a városfalon. A térkövön nem igazi a tekerés, a sok emelkedő, a lépcsők sem kedveznek neki. A hőség rettenet, így a templomba betérni mindenképp érdemes. Odabent hűs és nyugalom van. Ez az épület Piran legrégebbi műemléke. A templom mögötti várfalról a kilátás pedig pazar. Előttünk a szlovén tenger, a fürdőzők és Trieszt, az olasz tengerpart.

piran_szabadstrandpiran_panorama

Comment (0) Hits: 2562

Strunjan Nemzeti Park

A Strunjan Nemzeti Park egy elég érdekes képződmény Piran és Izola közötti szlovén tengerparton. Igen, a nemzeti park a tenger partján fekszik, sőt két szabad-strand között, amit ki is próbáltunk, majd később beszámolunk róla.

A park egy érdekes egyvelege a hely tipikus állat- és növényvilágának és hasznosításának. Messziről tekintve rá a sólepárló rész tűnik fel igazán. Már ez is jelentős életteret az élővilágnak. A vizet kis kazettákról kazettákra zsilipek segítségével terelik és cserélik a gazdálkodók. A víz annyira tiszta, hogy az itt felhalmozott só messze híres, régóta hasznosítják. A környéken sóbánya is működik, valamint a wellness szállodákban sókabin is kedvelt célpont az idelátogatóknak.

strunjan_solepralo2

A tiszta víz rákokkal jár együtt. Nemcsak a sólepárló kazettáiban vígan evickélek, amikre a környék madarai csak úgy hemzsegnek, hanem a parttól már 100 méterre nagy ketrecekben rákokat is tenyésztenek.

strunjan_gat

A sólepárló környéke érintetlen terület, bokrok, sás, fák, cserjék dús növényzete. A kazetták között kis földút vezet, amin körbe lehet járnia területet.

strunjan_naplemente

A sólepárló mellett kis öbölbe vezet a tenger vize. Az évszázadok óta a tengerrel együtt élve halászok járnak hajóikkal ebbe az öbölbe, ami ugyancsak a természetvédelmi terület része. Ez különféle érdekes halak, többek között a maréna és sok tengeri növény élettere. A környék, értsd 1 kilométeren belüli,  éttermeiben a helyi friss hal, rák és kagyló a legnépszerűbb fogások.

Igazi marketing képeket a kormány és Portoroz város honlapján találtok.

Comment (0) Hits: 2353

Ezernyi cseppkő a Postojnai cseppkőbarlangban

kovek2Szlovéniai nyaralásunk során ellátogattunk a Postojnai cseppkőbarlangba, Európa egyik legnagyobb, szabadon látogatható cseppkőbarlangjába. Eredeti nevén Postojnska Jama, de ez nem igazán kimondható szó.

A barlang meglátogatását a tengerpartra vezető utazásunkhoz kötöttük hozzá, szépen ki van táblázva már az autópálya mentén is a megközelítése.

A környéken több barlang is látogatható, ez a legnagyobb és a legjobban kiépített, így évente turisták ezrei fordulnak meg itt. Ennek a számlálója hirdeti a barlang parkolójában a népszerűségét. És valóban nincs mire szégyenkezni, hatalmas földalatti világ tárul a látogató elé. A többi barlang sokkal nedvesebb, természetközelibb, van ami csak vízálló csizmában járható be, ezeket most kihagytuk.

A nemzetközi kasszában többféle kombinált jegyet is válthatunk, amivel elüthetjük az egész napot a turistacentrumban. Mi egy barlang és gőte vivarium jegyet vásároltunk, ezek külön is megvásárolhatóak, illetve még egy vár látogatói jeggyel is kiegészíthetőek. A jegy egyáltalán nem volt olcsó, 27Euro/kopf.

Cserében nagyon jól szervezett és kiépített infrastruktúra állt rendelkezésre. Hatalmas parkoló, remek irányítás, mely parkolórészek teltek már meg. Tiszta, korrekt mellékhelységek, büfék, éttermek, csecse-becse árusok.

A megváltott jegy egy adott időpontban induló vezetésre érvényes, ilyet óránként indítanak. A bejáratnál már a vezetés előtt fél órával hatalmas sor kígyózik, a megváltott jegyek tulajdonosai mind bejutnak, nem kell izgulni, és bent egy kisvasút vár, ami levisz a barlang szívébe.

vasut

Különösen felhívják a látogatók figyelmét, hogy tilos fényképezni. Később ez már a tilos a vakut használni szabállyá alakul, de már a vonatozás alatt csíkszemű testvéreink folyamatosan villognak. Néhány vaku nélküli képet én is ellőttem, ezek szerepelnek a illusztrációban.

A vasút kb. 2km-es száguldás. Ma már elektromos mozdony húzza a vagonokat, korábban a látogatók hajtották ezeket.

Lent egy több mint 5 kilométeres, lassú, nem megterhelő, bő másfél órás sétát lehet megtenni idegenvezető segítségével. A vonatról leszállva a tömeget a nyelvek alapján besorolják, van itt angol, német, olasz, francia idegenvezetés. A vezető a fontosabb pontoknál megáll és elmesél néhány sztorit, de inkább a látvány fontos. Mivel az angol csoport nagyon felduzzadt, mi a németet választottuk, azt is értjük valamennyire.

kovek1

A magyar nyelvű tájékoztató füzetben több szakszó is le van írva, mint láthatunk: sztalakitok, sztalagmitok, mészkúpok, mészpala-függönyök.

Lent folyamatosan 10C fok van, ez sokkal melegebb, mint a Dobsinai jégbarlang, de ide is mindenképp be kell öltözni.

kovek3Az igazi látványosságokat itt is elnevezték, pl Koncertterem, Nagy hegy, Orosz híd, Csövecskék terme stb. Mind, mind gyönyörű, érdekes formájú és a kőzetek különféle összetétele miatt különböző színűek, árnyalatúak.

Kisvasúttal tudunk visszajutni a barlang bejáratához. Ez egy másik útvonalon közelíti meg a felszínt, így elhaladunk több patak és folyó mellett. Ezekben különféle védett állatok élnek, például az emberhal, rákok, pókok, egyéb bogarak.

A barlangi gőte, azaz emberhal külön kis viváriumba került. Ez amolyan akvárium, ahol nagyon sötét van, és a gőtéket meg lehet figyelni. Ehhez még játékos zseblámpát is adnak. Ezek az állatok nagyon érzékenyek a víz tisztaságára, ezért különösen fogyóban vannak és nagy veszélynek vannak kitéve.

Mindenkinek ajánljuk a barlang és vivárium felkeresését, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 

Comment (0) Hits: 1040

Szávácska, az élet forrása

szavacska_forrasHa Szlovéniában jártok, érdemes felkeresni a kis Száva, azaz a Szávica (Savica) forrását. Ez a Bohinji-tótól nyugatra lévő Ukanc településtől közelíthető meg pár kilométeres kocsikázással. A nevezetesség, a Szávácska vízesése, végig ki van táblázva.

Az ingyenes parkolótól egy 100 méteres séta vezet fel a park bejáratához. Bátraknak fel lehet gyalogolni a Szávácska medrében, a köveken lépkedve, jó meredek túra, viszont a 2,5 Eurós belépő így nincs.

A felfelé vezető erdős sétaút egyben tanösvény is. A park bejáratánál egy kőből kirakott kút nyújt kóstolót a szomjazóknak. Az itt lévő táblán szerepel a felirat: Szávica, az élet forrása.

Kissé elcsépelt, vagy közhelyes, de a Száva valóban hatalmas folyó, a Júlia-Alpokból ered, a Triglav Nemzeti Parkban található, a Bohinji tavat is táplálja.

A felfelé vezető séta kb. 20 perces. Vannak kis pados részek, ahol meg lehet pihenni és a Triglav látványában és a Bohinji-tóban gyönyörködni. Majdnem 900 méter magasságban járunk.

szavacska_kovekszavacska_vizeses

Felérve a vízeséshez hatalmas látvány fogad minket. A szemben lévő kőszikláról két vízfal esik alá. Közeledve egyre jobban hűl a levegő.

A sziklák a nedvességtől mohásak, néhány lehetetlen helyen fenyők, fák nőnek ki talaj nélkül. Az egyik vízesés 78, a másik 25 méter magas. A moraj erőt sugároz belőlük. Esős időszakban jelentősebb hozamú a folyó és hatalmas köveket mozgat meg a medrében.

Comment (0) Hits: 1326